Már nagyon vártuk a tavaszi presbiter találkozót, hetekkel azelőtt emlékeztettük egymást: 24-én várnak a besenyőiek. Előre tudtam, hogy sokan fogunk menni a Telepről, mégis meglepődtem szombat reggel, látva az ünneplőbe öltözött vidám kis presbitercsapatot. Az úton is vidáman beszélgettünk, találgatva, vajon ott lesznek-e a templomban a besenyői rokonok. Ezek a találkozók nemcsak a lelki töltekezés, a tanulás alkalmai a ludastelepi presbiterek számára, hanem a rég nem látott rokonok meglátogatásának lehetőségei is. így vittük magunkkal a 78 éves Nyíri Erzsi nénit, hogy meglátogassa a Besenyőbe szakadt leánytestvérét.

Jól esett kezet rázni a vendégeket a kapuban fogadó két presbiterrel, és jól esett kávét kortyolgatva, kalácsot majszolva szót váltani a közelebbi vagy távolabbi szomszédos gyülekezetek presbitereivel. Kerestük a régi arcokat, fürkésztük az újakat…

A harangszóra ünnepélyesen bevonultunk a templomba. A nyitó igehirdetés szolgálatát Czirmay Levente marosludasi lelkipásztor végezte a Róma 4,6; 18-22. alapján. A házigazda lelkipásztor, Simon Levente köszöntő szavai után (Zsolt 133.) Kedei Előd történelemtanár, a helybéli iskola igazgatója röviden ismertette a falu és a helybéli eklézsiák történetét, számunkra új és ismeretlen, sőt vicces feljegyzésekkel tarkítva ismertetőjét.

Simon István, a falu polgármestere is köszöntötte a megjelenteket és lelkes szavakkal buzdított a további találkozásokra. A 82 esztendős Kakassy Árpád bácsi, volt egyházmegyei főgondnok köszöntője mindannyiunk szemébe könnyeket csalt. A jézusi parancsolatot juttatta eszünkbe ismét: “új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.” Jn. 13,34

Demeter György oláhdellői gondnok, a Presbiteri Szövetség képviseletében számbavette az egybegyűlteket. A körzethez tartozó 18 gyülekezetből 12 képviseltette magát. A házigazda Búzásbesenyő, Gerendkeresztúr és Hadrév, Istvánháza, Kutyfalva, Ludastelep, Magyarbükkös, Kerelőszentpál és Magyardellő, Magyarózd, Marosbogát, Maroscsapó, Marosludas és Oláhdellő presbiterei mellett ott volt a marosvásárhelyi alsóvárosi gyülekezet négy presbitere is, akik lelkipásztorukat, azaz előadónkat, Lőrincz Istvánt kísérték el.

A házigazda lelkipásztor ismertette a találkozó témáját, majd egy igével köszöntötte és fogadta be a közösségbe a körzetünkben újonnan megválasztott presbitereket. Egy perces néma felállással pedig elbúcsúztunk azoktól a presbitertársaktól, akiket az Úr magához szólított az elmúlt esztendő során.

Rövid szünet után ismét elfoglaltuk helyünket a templompadban és meghallgattuk Lőrincz István Marosvásárhely-alsóvárosi lelkipásztor: A hitbeli növekedés eszközeiről és akadályairól szóló előadását. Mindannyiunkat felüdített és feltöltött a gyakorlatias, lendületes és személyes előadás. Minden, ami él, az növekedik, a tanítványok is ezt kérték Jézustól: Uram, növeljed a mi hitünket. A hitünk középpontjában Jézus áll, őrá épül a mi hitünk. Igyekeznünk kell Jézust mind jobban és jobban megismerni: mit jelent az, hogy Jézus Krisztus Isten fia, mit jelent az, hogy Ő Felkent, a mi Üdvözítőnk… mit jelent vele együtt megszületnünk, meghalnunk és feltámadnunk… A hitünk növekedésének legfontosabb eszköze a hallott és az olvasott Ige. A hirdetett Igéhez Isten ígéretet fűzött: az igehirdetés bolondsága által tartatnak meg a hívők. A presbiter feladata hallgatni és továbbadni az Igét. A rendszeres Igeolvasás nélkül az ember lelke elsatnyul, visszafejlődik. Meglátszik az emberen az is, ha rendszeresen olvassa a Bibliát, az is, ha nem. Fontos elgondolkodnunk a sákramentumokon: mit jelent az számomra, hogy meg vagyok keresztelve, mit jelent számomra az Úr asztalához járulni… Hitünk növekedésének áldott eszköze az imádság, legyen az egyéni, csendes imádság vagy közösségi imádság vagy akár családi áhítat. A gyülekezet közössége is hiterősítő minden gyülekezeti tag számára. Végül arról is hallhattunk, hogy az éneklés által is növekedhetünk hitünkben.

A hitbeli növekedésünknek számtalan akadálya is van: az elmagányosodás, a rohanó élet, a pénzközpontúság, a világiasság, a hamis Istenképek, és a meg nem vallott bűnök.

Az előadást több gyakorlatias hozzászólás követte és templomi együttlétünk a Marosi Egyházmegye lelkészkórusának szolgálatával zárult. A kórus mintegy másfél éve működik Bíró Jenő csejdi lelkipásztor vezetésével. Öt különleges kórusművet hallhattunk előadásukban, engem személy szerint a karvezető saját feldolgozású, 16. századi lengyel dallamú, Balassi Bálint szövegével előadott műve ragadott meg.

A templomi együttlétünk itt véget ért ugyan, de a beszélgetést a kultúrházban bőségesen megterített asztal mellett folytattuk.

Tartalmas és kellemes napot töltöttünk együtt Búzásbesenyőben, amelyért elsősorban Istennek adunk hálát, hogy megérhettük, másodsorban pedig a lelki és a testi javakért a búzásbesenyői eklézsiának és lelkipásztorának. Már most várjuk és készülünk az őszi találkozóra Istvánházára!

Kali Tünde segédlelkipásztor, Marosludas

A reformatus.ro szerverről kapott vírusok ellen az alábbi megoldást találtam, ezzel sikerült az én számítógépemet is megtisztítani.

1. Előbb el kell indítani az rkill.exe rootkit takarító programot. Ki kell várni, amíg befejezi a tisztogatást - ez néhány percig eltarthat. A végén egy szövegben jelenti, hogy mit talált és milyen folyamatokat állított le.

2. Ezután a tdsskiller.exe programot futtassuk le, ez megtalálja a vírust - nálam az MBR szektorba írta be magát, az MBR-t újraírta a tdsskiller. Ekkor újraindítást kér.

3. Még mielőtt újraindítanád a géped, futtasd le az unhide.exe programot is, ez visszaállítja az asztalról eltűnt ikonokat, a gyorsindító parancsikonokat, a C: partíciód tartalmát újra láthatóvá teszi. Ez a folyamat tart időben a legtöbbet, ki kell várni - kb 5-10 perc.

Ezután indítsd újra a gépet.

Itt letölthető mindhárom program - összecsomagolva - antivir-ref.zip - 3,2 MB

Több mint húsz éves elképzelés valósult meg a Kalotaszegi Református Egyházmegyében, amikor a bánffyhunyadi kórház egyik termében ünnepi istentisztelet keretén belül felavatták a református imatermet. Az igét Vincze Minya István esperes hirdette az egybegyűlteknek, aki először köszönetét fejezte ki a kórház vezetőségének, hogy a helyiséget a református hívek rendelkezésére bocsátották. Az ünnepélyes alkalmon nem csupán a kórház betegei vettek részt, hanem néhány kalotaszegi egyházközség is képviseltette magát.

Kora délután már elkezdődtek az előkészületek a Kalotaszegi Református Egyházmegye rendelkezésére bocsátott helyiségben, hogy minden a helyén legyen, mire elkezdődik az istentisztelet. A terem falait ízléses, kalotaszegi vagdalásos kézimunkákkal díszítették fel, és néhány ügyes asszonyi kéz arról is gondoskodott, hogy egy kis kalács, kávé és tea is kerüljön az asztalra a vendégek számára. Három óra tájban már kezdtek gyülekezni az emberek a kórtermekből, de néhány kalotaszegi gyülekezetből, Magyarvalkóról, Kalotaszentkirályról, és természetesen Bánffyhunyadról is megérkeztek a lelkészek néhány gyülekezeti tag kíséretében. Kalotaszentkirály-Zentelke kórusa már csak az imaterem előtti folyosón kapott helyet, de a szépen csengő zsoltárok hangja még így is betöltötte a helyiséget.

Az istentiszteleten a kórház vezetősége is részt vett, akiknek román és magyar nyelven is köszönetet mondott az esperes. Vincze Minya István elmondta, már húsz éve – a Kalotaszegi Református Egyházmegye újjászerveződése óta – folytak az egyeztetések arról, hogy a református egyház egy helyiséget kaphasson a bánffyhunyadi gyógyintézetben, ahol istentiszteletet tarthatna a református betegeknek. Hálás volt azért, hogy a kórház vezetősége nem zárkózott el ettől az ötlettől, amikor az esperes nemrégiben ismét felvetette a kérdést. A bibliaolvasás rendjén, szintén két nyelven hangzott el a bethesdai beteg meggyógyításának a története.

Az igehirdető elmondta, hogy a kórteremben fekvő betegek ugyanúgy várják a gyó­gyulást, felépülést, mint annak idején az a beteg, aki harmincnyolc esztendőn keresztül tehetetlenül feküdt a gyógyvizű tó mellett, várva, hogy majd valaki beviszi a vízbe.

Fontos dolognak tekinti, hogy az orvosi ellátás mellett, a lélek gyógyítására is lehetőség adódik immár az igehirdetések által.

A kórházi lelkészi szolgálatokat Lukács Margit Melinda lelkipásztor végzi majd. A lelkileg is gyógyulni vágyó betegek vasárnap délelőtt kilenc órától és kedden délután négy órától vehetnek részt az igei alkalmakon. Mivel a kellemes tavaszi időjárás még nem fordult hűvösre a koradélutáni órákban, a kórház udvarán fogyasztották el a teát és kalácsot az istentiszteleten résztvevők.

http://hoverzsolt.wordpress.com

Vasárnap Erdély-szerte, a református templomok felé vezető kisebb-nagyobb utcákat székely vagy hófehér ruhába öltözött lányok és első öltönyös fiatalemberek lepik el, akik családjaik kíséretében mennek vallást tenni, megfogadni, hogy Jézus Krisztusnak követői, a református egyháznak hűséges tagjai lesznek. Azt, hogy mennyit sikerült megérteniük a kátéból, mennyi marad meg a tanultakból egyelőre titok. Összeállításunkban annak próbáltunk utánajárni, hogy milyen emlékek fűzik a konfirmációhoz az 1991-ben a marosvásárhelyi Kistemplomban konfirmáltakat. Azt is megkérdeztük tőlük, hogy most milyen kapcsolatuk van az egyházzal.


A marosvásárhelyi Gecse utcai kistemplomban 1991-ben konfirmáltak

Mielőtt másoknak feltettem a kérdéseket, én is emlékeim között kutakodtam: 21 évvel ezelőtt a Tudor negyedből igyekeztem székely ruhában, büszkén a Gecse utcai Kistemplomba. Abban az évben konfirmáltunk a legtöbben, 157-en. Emlékszem, hogy a nagy ünnepélyt megelőző héten tartott kikérdezésen többek között az első kátékérdésre kellett válaszolnom. Jól tudom, hogy mikor nyert értelmet az akkori talán automatikusan elmondott válasz. Bármennyit gondolkozom, nem jut eszembe annak a versnek a szerzője, címe, amelyet a fogadalomtétel után mondtam el, a zsúfolásig telt templomban. Eszembe jutott, hogy az első úrvacsoraosztásomon Lőrinc János lelkész azt mondta: Légy hű és neked adom az élet koronáját. Biztos vagyok benne, hogy azért is sikerült betartanom az akkor tett fogadalmat, mert szüleim példát mutattak, biztattak. Jó volt az összeállítás során újra szembesülni az első kátékérdéssel és az akkor tett fogadalommal.

Vas Károly: A kétéves konfirmációi felkészítő alatt sok mindent megtanultam Isten dolgairól. Aki komolyan vette a felkészítőt és a konfirmációt, annak hasznára vált. Persze kérdés, hogy valóban érett-e erre a 13–14 éves gyermek, fiatal? A kérdésekre nem emlékszem, de tudom, hogy az egyik válaszban volt egy ilyen mondat: „testemből való test”. Engem a konfirmáció hozzásegített ahhoz, hogy közel kerüljek, maradjak Istenhez és az egyházhoz. Vallástanárit végeztem  – bár most buszsofőrként dolgozom – és rendszeresen járok templomba, a cserealjai gyülekezetbe. Presbiter is vagyok. Azt gondolom, hogy fontos a konfirmálás, hiszen a keresztelőn szüleink ígérik meg, hogy Isten szerinti életre nevelnek, de a konfirmáción mi teszünk erre ígéretet.

Maier Ilka: Emlékszem a konfirmációi felkészítőkre, a régi, szakállas, zömök kántor bácsira. Az egész család nagy lázban égett, én székely ruhában voltam és nagyon izgultam a kérdések miatt. Lehet, hogy éppen ezért nem emlékszem egyikre sem. Fontos volt számomra az első úrvacsoravétel. Mivel a férjem és két gyermekem római katolikus, most főként katolikus templomba járok. Azt sem teszem rendszeresen, hiszen két kisgyerek mellett nem egyszerű. Néha református templomba is elmegyünk, ha az közelebb van és épp olyan órában érünk rá, amikor ott szolgálat van.

Barabás Miklós: Ha a konfirmációra gondolok az jut eszembe, hogy felvettem életem első öltönyét és nem tudom miért, szüleim csokornyakkendőt társítottak hozzá. Egyedül nekem van a képen „picusnyakkendőm”. A Puma cipő is divat volt, ezt viseltem. Összejött a család, és az akkor kapott pénzből vettem egy márkás hátizsákot és egy hálózsákot. Most is használom őket, olyan jó minőségűek. A kérdésekre és válaszokra nem emlékszem, de arra igen, hogy Sárpataki János pap bácsi egy nappal a kikérdezés előtt odatett minket énekelni és igen mérges lett, mikor meghallotta, mit tudunk. A kérdéseket mind meg kellett tanulni, de a kikérdezés előtt elmondták, hogy pontosan melyiket fogják a nagy nap kérdezni. Jelenleg semmi közöm nincs az egyházhoz, hébe-hóba fizetem az egyházadót. Egyébként nem foglalkozom vele.

Lakó Ferenc: Arra emlékszem, hogy sokan voltunk. A konfirmáció hatására jártam ifire és bekapcsolódtam az egyházi életbe. Most néha elmegyek a templomba, általában a Kövesdombra, de nem túl erős a kapcsolatom az egyházzal. Hívő keresztyénnek tartom magam és azt gondolom, hogy a templomba járást és azt, hogy milyen kapcsolatom van Istennel ketté lehet választani. Az két különböző dolog.

Bíró Csilla: Emlékszem, hogy abban az időben lelkes, jó közösség volt a Kistemplomnál. Már vallásórára is oda jártunk, akkor Csiha Kálmán és László Zoltán szolgált ott. Azt hiszem áldás volt mindenki számára abba a közösségbe tartozni, oda járni és sokan konfirmálás után bekapcsolódtak az ifibe. Nagy pillanat volt az életemben a konfirmáció és az elő úrvacsoravétel, de már azelőtt is odatartozónak éreztem magam. Biztos vagyok abban, hogy az akkori lelkes közösségbe való tartozás hozzásegített a lelkészi hivatásom megtalálásához. Most Ódellőn szolgálok és ezért hálás vagyok, mert közben sokat tanulok és fejlődöm. 

Névtelen: Számomra a konfirmálásnak nem volt sok köze semmiféle spiritualitáshoz vagy dogmatikus hithez, megtanultam a szöveget, mert meg kellett tanulni. Annyit fogtam fel belőle: teszek egy fogadalmat és 14 évesen ez túl sok is volt. Ha rajtam állt volna, többet arrafelé sem megyek. Mégis mi lehet egy 14 éves srác fejében? Ugyanabban az évben kaptam személyit is, meg az aranykorszak is alig azelőtt ért véget. Jelenlegi kapcsolatomat az egyházzal nem fejtegetném, ez a „komplikált” kategóriába tartozik: voltam nagyon közel, nagyon messze, közömbös nem vagyok, és van néhány elképzelésem az intézményesített egyház káráról és hasznáról. Talán jó lenne ezekről beszélgetni egy kávé mellett pár társammal, akik szintén konfirmáltak.

Ifj. Petelei Attila: Szeretettel emlékszem a vallásórákra és a konfirmációi felkészítőkre. A szakállas kántorra, Kálmán bácsira és Emese nénire. Bár tudtam jól a kérdéseket, mert akkor mese nem volt, mindent megtanultunk, azért nagy feszültség volt bennem, amikor kikérdezték azokat. Az első úrvacsora is mély nyomot hagyott bennem, hiszen hivatalosan átvehettem az Úr testét és vérét jelképező kenyeret és bort. Azt éreztem, valahova tartozom. Most, hogy erre visszagondolok: öröm és boldogság tölt el. Felnőttnek éreztem magam, hiszen a templomban bort ihattam. Ahhoz, hogy jelenleg is Isten szerinti életet próbálok meg élni és a Biblia  tanításához próbálom igazítani az életem, nem csak a konfirmáció és a vallásoktatás járult hozzá, hanem nagymamám és édesanyám, akik példát mutattak és már ötéves koromban vallásórára vittek. Rendszeresen részt veszek az istentiszteleti és más egyházi alkalmakon most is.

szekelyhon.ro - 2012-03-29

Kihirdette a román államfő a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) intézményi akkreditálásról szóló törvényt – közölte szerdán a román államelnöki hivatal. A jogszabályt február végén fogadta el a parlament.

Dávid László rektor az MTI-nek elmondta: ezzel lehetővé válik az, hogy a Sapientia EMTE államvizsgát szervezzen az akkreditált szakokon és oklevelet állítson ki az itt végzett hallgatóknak. Ameddig ugyanis a tanintézmény nem kapta meg az egész intézményre vonatkozó szakmai elismerést, a végzős hallgatóknak más egyetemek bizottságai előtt kellett számot adniuk tudásukról, és az illető intézmények oklevelét kapták meg.

MTI