|
Bod Péter emlékezete Nagyenyeden és Magyarigenben |
 |
 |
 |
|
2012. május 10. csütörtök, 22:19 |
|
A Bethlen Gábor Kollégiumban és az ősi magyarigeni szórvány-templomban nemzetközi konferencián emlékeztek meg arról, hogy 300 éve született az erdélyi református tudós-lelkipásztor, Bod Péter (1712–1769). A kétnapos tudományos konferencia méltóképpen idézte fel Bod Péter alakját, munkásságát, akiről Gudor Botond gyulafehérvári református lelkész többnyelvű könyvében ezt írja: „ő volt az a jellemzően erdélyi tudóstípus, aki (…) az erdélyi közművelődés magas mércéjét tűzte ki célul”.
Mindkét helyszínen sikerült a szervezőknek olyan kedvező környezetet és feltételeket teremteniük, ahol a résztvevők otthon érezhették magukat. Az ódon kollégiumi környezetben vagy a magyarigeni templom hűvösében a Gyulafehérvárról, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosszentkirályról, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről, Egerből és Oxfordból érkezett jeles tudósok, kutatók éppen ott voltak, ahol Bod Péter hajdanában tanult majd később alkotott, és ahol ma is magyarul hangzik a szó.
Két nap, 19 előadás
Bárócz Huba esperes áhítata után Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató a 390 éves Kollégium emlékekben igen gazdag tárházáról beszélt, arról a hatalmas, nagy örökségről, amelyben Bod Péter is méltó helyet kapott. Gudor Botond a Kollégium igen fontos szerepe mellett, kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem hozzájárulását és a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményező és szervező részvételét a konferencián.
Ezután következtek az előadások, melyekből 19 hangzott el a két nap alatt – többségében fiatal kutatók mutatták be a gazdag hagyaték egy-egy feltárt részletét.
Érdekes, változatos megközelítésű előadások hangzottak el, amelyeket a szervezők tematikusan csoportosítottak, és amelyek során jeles tudós személyiségek vállalták a moderátori szerepet.
Az előadások Az iskola, tudomány és nevelés a barokk korban témával – moderátor Gudor Botond – kezdődtek, amelyben arra is választ kaptunk, hogyan lett Bod Péterből tudós-lelkész. Dr. Bellágh Rózsa (Széchényi Könyvtár – Budapest), aki 30 éve foglalkozik a témával és a 21 éves Bod Péter Társaság tagja, a historia litteraria művelőjéről beszélt, akinek a szellemi öröksége a Magyar Athenas című munkája. Ez utóbbi az első magyar nyelvű írói lexikon. Ugyancsak ő említette meg azt a jellemző epizódot Bod Péter fiatalkorából, amiről később a tudós-lelkipásztor így számolt be: „Elmentem a nagyenyedi kotya-vetyére és ott könyveket vásároltam”. Ebben az előadás-csoportban még hallottunk Nadányi János és Pápai Páriz esetéről (Dr. Nagy Levente, Budapest) és Ajtai Abód Mihályról (Krizbai Jenő, Nagyenyed).
Bod Péter és történetírásainak forrásairól hárman értekeztek Sepsi Enikő (a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának dékánja) moderátori irányításával. Az előadók Dáné Hedvig (BBTE, Kolozsvár), Rácz Emese (Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; volt enyedi könyvtáros) és Verók Attila (Eger) voltak, majd Szonda Szabolcs Háromszék nevében hozta üdvözletét, és amiatti örömét fejezte ki, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár cselekvő részese lehetett a megemlékezésnek.
Délután Krecsák Albert enyedi alpolgármester megtisztelőnek értékelte, hogy éppen Nagyenyeden tartották meg a konferencia egy részét. A külföldi peregrinációról, mint az erdélyi értelmiség továbbképzésének lehetőségéről szóló témakörben Csoma Zsigmond moderátori vezetése mellett igen gazdag és sok kutatómunkával felszínre hozott információt hallottunk azokról a diákokról, akik egyházi vagy más támogatással Nyugat-Európában tanultak, hogy aztán a friss szellemiséget itthon is terjesszék. Előadók voltak: Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest), Sepsi Enikő, Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem) és Bozzay Réka (Debreceni Tudományegyetem). Sor került még három előadásra a történelem segédtudományainak bölcsője és Bod Péter korának polihisztori érdeklődése tematikában, Bozzay Réka moderátori vezetése mellett. Egyed Emese (BBTE, Kolozsvár) Bod Péter egyik munkáját, az 1766-ban megjelent Hungarus Tymbaules Continuatust elemezte, amelyben Bod Péter a Gyulai család és a magyarság történetét kívánta rögzíteni. Gróf László Oxfordból igen szemléletesen mutatta be Bod Péter térképeit. Viczián István az ásványtanról értekezett.
Érdekes program volt – különösen a vendégeknek – a Bethlen Dokumentációs Könyvtár Bod Péter tárlatának a megnyitója, amit Győrfi Dénes főkönyvtáros tartott. A bemutatón igen szemléletes, gazdag könyvtári anyaggal ismerkedhettek meg a látogatók, majd alternatív programként városnézés következett, valamint az Iskolai Múzeum megtekintése. Este pedig a díszteremben fellépett a 20 éves Collegium Gabrielense együttese, amelynek sikerült oldania az előadások okozta fáradságot.
Megjósolta a Székelyföld megerősödését
Bod Péter Magyarigenben lelkészi-alkotói pályafutásának igen jelentős részét, mintegy 20 évet töltött, az akkor még sokkal nagyobb gyülekezetben.
Az emlékére tartott magyarigeni ünnepet megtisztelte jelenlétével Pap Géza református püspök, aki ezen alkalomból igét hirdetett. Szász Csaba helyi református lelkész a következőképpen üdvözölte a templomot csaknem teljesen megtöltő vendégsereget: „Erdély-hegyalja ma ünnepel”, majd ismertette az újabb betelepülőkkel 20 főre gyarapodott gyülekezetének sikereit. 1996-ban elődje, Gudor Botond csak három hívet talált a nevezetes községben. Ma Szász Csaba – Sárddal és Zalatnával együtt – 73 magyar lélekkel foglakozik.
Üdvözölte a konferenciát Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke, aki Bod Péter üzenetét a mának azzal a 300 éves vízióval érzékeltette, amelyben a tudós-lelkipásztor megjósolta a Székelyföld megerősödését, azt, hogy a hatalom nem fogja tudni majd megtörni. És éppen most indult el az a székelyföldi mozgalom, amely a szórványt segíti megmaradási cselekvéseiben.
A templomba is szépen jutott az előadásokból, amelyeket a moderátorok kisebb időzavar miatt szűkebb keretek közé szorítottak. Előtte a Bethlen-kollégium Fórika Éva vezette leánykórusa lépett fel nagyszerű műsorával, majd Boros Erzsébet búzásbocsárdi népdalénekes egyházi dalokat adott elő. Ezúttal Egyed Emese volt a moderátor aki A bölcsőhelytől a sírig előadáscsoport előadásait igazgatta. Csoma Zsigmond (KRGE) Bod Péter önéletírásáról beszélt, mint történeti-ökológiai forrásról, Feiszt György levéltáros-heraldikus a családi címerekről, Veres László marosszentkirályi lelkész az ünnepelt olthévizi tevékenységéről beszélt, és felolvasta Jan Andrea Bernhard zürichi kutató Pápai Páriz Ferencről a konferenciára küldött értekezését is. Gróf László moderálása mellett Gudor Botond rövidre fogta gazdag és érdekes ismereteit Bod Péter magyarigeni mindennapjairól. Befejezésül Győrfi Dénes Bod Péter újratemetéséről – amelyen 1912-ben részt vett a Bethlen-kollégium küldöttsége is – adta elő a Dokumentációs könyvtár érdekes adatait.
Olyan, csaknem egyórás koncert következett a sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes előadásában, amelyet többszöri vastaps kísért. A konferencia zárásaként Bod Péter sírjánál az összes résztvevő és támogató szervezet koszorút helyezett el.
*
A magyarigeni program során Gudor Botonddal több alkalommal is megpróbáltuk összegezni a kétnapos konferencia legfőbb tanulságait. Egy hagyomány folytatásáról beszélt, amit most egy szórványban működő alapítvány, a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményezett. Az együttműködés a két helyszín között – tegyük hozzá: a két főszervező között (Szőcs Ildikó, Gudor Botond) – jó és harmonikus volt, ennek eredménye pedig a mintaszerűen megszervezett konferencia lett.
A Károli Gáspár Református Egyetem a közeljövőben könyvben adja ki az előadások anyagát.
Bakó Botond, Szabadság, 2012-05-05
|
|
A magyarbikali gyermekek Anyák napi műsora |
|
|
|
|
Erdélyi református harangok sorsa az I. világháború idején |
|
|
|
|
2012. május 04. péntek, 22:52 |
 |
| Az ótordai református templom |
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület vezetőségét azon tény is aggasztotta, hogy a szakminisztérium két külön kimutatást kért az 1700 előtt és után készült harangokról.
„Nem ismerjük ezen osztályozás célját – hangzott a beadvány – s nem feladatunk hozzászólni sem; de engedje meg Nagyméltóságod annak megemlítését, hogy Erdélyben az 1703-i kuruc szabadságharc alatt a harangöntés éppen virágzó idejét élte. Ezért a kuruc szabadságharc vége, illetőleg a szatmári béke időpontja, 1711 történeti korhatárul sokkal megfelelőbb volna. Ez sem felel meg ugyan teljesen az iparművészet fejlődéstörténete kívánalmainak, de leginkább olyan korszakos időpont, melynek hazánk történetében közismert jelentősége van s ez a barokk bronzöntő iparművészet kuruckori alkotásainak számos és szép emlékét még felöleli. Mindenesetre indokoltabb az 1700. évnél, mely nem egyéb egy üres százados évszámnál.”
Ugyanakkor arra is felhívják a szakminiszter figyelmét, hogy Erdélyben a XVII. században a magyar városok közül csak Kolozsvárnak volt állandó harangöntő műhelye és fejlett bronzművessége. Ez pedig fontos a magyar ipartörténet szempontjából, mert a kolozsvári eredetű harangok bizonyos mértékben magyar nemzeti ipartörténeti emlékek, s azok pusztulásával tulajdonképpen az erdélyi magyar harangöntő műipar emlékei pusztulnának el. Arról is tájékoztatást adnak, hogy a kolozsvári harangöntést a lengyel származású Andrasovsky család emelte virágzásra s ennek XVIII. század végéről és a XIX. század első feléből való legjobb alkotásai éppen a műhely működése színhelyén, Kolozsvár tornyaiban voltak. Közülük a római katolikus egyház Szent Mihály-templomának harangja méreteiben, a brassói Fekete templom nagy harangja után, egész Erdélyben a legnagyobb volt. A reformátusoknál I. Rákóczi György harangjainak anyagából az 1798-i kolozsvári nagy tűzvész után újraöntött művészi darabok remekeltek, az unitáriusok 1796-ban öntött Andrasovsky-féle harangja a kolozsvári magyar és lengyel unitárius egyház testvéri uniójának történelmi emléke, s ezen kívül kivitelénél fogva is értékes bizonyítéka a kolozsvári bronzöntő műipar fejlettségének.
Mindezek után a szerzők arra kérik a közoktatásügyi minisztert, hogy a honvédelmi miniszterrel közösen hozzon hathatós intézkedéseket annak érdekében, hogy a XVI. század végéig készült harangok az ország egész területén mentesüljenek a rekvirálás alól, a XVII. századi harangok közül csak azok essenek a rekvirálás alá, amelyeken egyszerű jelmondaton kívül nincs felirat, dombormű vagy díszítmény. Továbbá a XVIII. századbeli harangok közül maradjanak meg azok, amelyek öntésük helyén találhatók, s föltétlenül legyenek tekintettel arra nézve is, hogy Magyarország minden öntőműhelyéből maradjanak meg példányok. Ugyanakkor a XIX. századbeli harangok közül a városokon levő szebb és nagyobb emlékekből legalább 1-2 példány maradjon az utókorra. Mindezek alapján föltétlenül szükségesnek tartották, hogy idegen állampolgár vagy magyarul nem tudó magyar állampolgár ne lehessen a katonai rekviráló bizottság rendelkező és intézkedő tagja. Szintén kívánatosnak gondolták, hogy a kiválasztásban ne csak katonák, hanem a két szakminisztérium által erre a célra kijelölt szakemberek is részt vegyenek, akik az egyházmegyék és egyházkerületek által kiválasztott helyi szakemberekkel együtt kellő művészettörténeti és történelmi felvilágosításokkal szolgálhatnak. Amennyiben mindez nem volna megvalósítható, az volt a további kérésük, hogy legalább az öntésre összegyűjtött harangok szakemberekkel való megvizsgálását s a történelmi jelentőségű példányok kiválasztását valósítanák meg. Ugyanakkor kérték a beolvasztandó harang összes medaillonjának és más különálló rész domborművének, valamint a harangokon alkalmazott bármiféle díszítményrészletnek kifűrészelését s múzeumbeli megőrzését. Az erdélyi harangok ilyenszerű emlékgyűjteményének megőrzésére az Erdélyi Nemzeti Múzeum Régiségtárát ajánlották nagy készséggel a beadvány szerzői.
Az abafájai (Maros megye) református templom harangja - WWW.ERDELYI-TEMPLOMOK.WEEBLY.COM
 |
Mindezek ellenére, a harangok leszerelési folyamata szinte akadálymentesen folytatódott. A harang nélkül maradt lelkész pedig adott helyzetben nem tudta mitévő legyen, s miként toborozza híveit az istentiszteleteken való részvételre. Talán ezért is intéz nyilvános kérdést e tekintetben a Református Szemlében 1917 augusztusában egy bizonyos Szotyori Lajos, az alábbiak szerint:
„Harangjaink egy része bevonult, másik részének is nemsokára szól a hívó parancs. Mit fogunk cselekedni akkor? Városi gyülekezetekben könnyebb a dolog, mert a városi közönség óra után igazodik, de a falusi valami hívó szóra vár. Városon az órák 10 órakor tízet mutatnak, falun azonban ahány óra annyifelé jár s most a nagy vonatkésések idején a vonatok járása után sem tudjuk igazítani. Jó volna gondolkozni valami eszközről, mellyel a gyülekezésre jelt adhatunk, különben a templom üresen marad.”
Válasz: „Ahol másként nem lehet segíteni, nem kell vonakodni a »tókától« . Ez egy kifüggesztett bükkfa deszka, amelyet kalapáccsal ütve kongatnak. Istentisztelet összehívás céljából eddig ugyan csak az oláhok használták itt-ott, de nagyobb építkezéseknél a munkások összehívására is alkalmazták. A toronyablakba függesztve, hangja elhallatszik az egész falun át. A célnak megfelel s »kinek milyen kalapja van, olyannal köszön«.”
1917. december 8-án az erdélyi református egyházkerület hivatalos körlevélben hozza az érdekeltek tudomására a közoktatásügyi miniszter azon jelentését, mely szerint 17 művészeti és történelmi értékkel bíró harang került kiválasztásra a szakbizottság részéről, melyeknek tulajdonosairól viszont semmi tudomásuk nincsen. Éppen ezért hozzák nyilvánosságra amazok részletes ismertető, azonosító adatait, azon reménységgel, hogy az egyházközségek talán fölismerve azokat, visszaigényelhetik s visszaszerelhetik eredeti helyükre. Nem lévén kísérőlevéllel ellátva, feltételezhetően erőszakos módon lettek eltulajdonítva, úgy amint történt az enyedi harangok esetében is.
Az elrekvirált harangok hatalmas mennyiségi skáláját mutatja dr. Boér Elek egyházkerületi főgondnok és Pünkösti Pál számvevő által 1917. december 11-én keltezett s a harangok árának kiutalása tárgyában közzétett körlevele, amelyben a nagyszebeni katonai parancsnokság kilogrammonként 4 koronát utal át az egyházkerület pénztárába. A 18 erdélyi egyházmegye 642 egyházközsége közül 595-ből emelték el hadi célokra a templomok harangjait. A legnagyobbakat Fogarasról (1709 kg), Marosvásárhelyről (1632), (Zilahról (1316), Ótordáról (955), Nagyenyedről (705), Déváról (704), a legkisebbeket pedig Székelybósról (18 kg), Esztényből (14), Asszonynépéről (13), Fűzkútról (12), Erdőszengyelről (10) és Marosagárdról (8) vitték el.
A nagyenyedi egyházmegye 58 egyházközségéből 50 egyház maradt harang nélkül, az alábbiak szerint:
Alsódetrehem (330 kg), Alsó-felsőszentmihály (348), Aranyosegerbegy (296), Aranyosgerend (274), Hadrév (59), Aranyosgyéres (188), Asszonynépe (13), Aranyospolyán (123), Bágyon (275), Aranyosrákos (38), Csekelaka (167), Csombord (81), Magyarbagó (89), Enyedszentkirály (266), Felenyed (63), Felvinc (101), Gerendkeresztúr (82), Harasztos (183), Istvánháza (47), Kercsed (228), Lőrincréve (85), Magyarbece (150), Magyarbükkös (82), Magyardellő (105), Magyarherepe (125), Magyarlapád (139), Magyarózd (426), Magyarsülye (79), Magyarszentbenedek (106), Marosbogát (396), Marosdécse (178), Marosgombás (82), Marosludas (236), Marosnagylak (128), Tompaháza (50), Marosújvár (127), Mezőbodon (193), Mezőcsán (121), Mezőméhes (170), Mezőzáh (67), Mezőtóhát (64), Miriszló (86), Nagyenyed (705), Nagymedvés (65), Oláhdellő (74), Székelyföldvár (124), Székelykocsárd (305), Ótorda (955), Újtorda (221), Tordatur (210). A toronyban maradt a harang Hariban, Maroscsúcson, Maroskoppándon, Marosújfaluban, Mezőkapuson, Mezőszengyelen, Mezőszakálon és Torockószentgyörgyön.
Az 1918. február 14-i körlevél már csupán a legkisebb harangok, valamint a műemlék jellegűek meghagyásáról rendelkezik, a többi el nem szállított harang is rekvirálás tárgyát képezheti. Ugyanakkor az orgonák fémsípjainak, valamint az egyházi épületek rézalkatrészeinek hadi célokra való igénybevétele is napirendre került. Ez utóbbi intézkedés nem hozván meg a kellő eredményeket, a katonai parancsnokság 1918. október 3-án újabb összeírást rendelt el, melynek alapján a lelkészi hivatalok kötelesek voltak mindazon vörösrézzel fedett épületeket, amelyeknek rézfedele még nem lett hadicélra igénybe véve, a nagyszebeni katonai parancsnokságnak maradéktalanul bejelenteni. Ugyanazon keltezéssel az egyházkerület körlevele a hadicélokra elvitt fémsípoknak fasípokkal való helyettesítéséről rendelkezik, amelyeknek kivitelezéséről Simon László kolozsvári orgonaépítő mestert ajánlotta az érdekeltek figyelmébe.
Az első világháború viszontagságait átvészelő harangok pedig továbbra is hívogatták a híveket Istenházába, s kísérték el az elhunytakat mélabús hangjukkal a reformátusok temetőjébe.
Győrfi Dénes, Szabadság, 2012-04-28
|
|
Budai Nagy Antal Napok Bodonkúton – másodszor |
|
|
|
|
2012. május 04. péntek, 22:48 |
|
A Kolozs megyei Bodonkúton a hétvégén zajlottak az immár második alkalommal megszervezett Budai Nagy Antal Napok. A kétnapos rendezvény megnyitójára szombaton a bodonkúti református templomban került sor: Erdélyi Tünde ünnepi istentiszteletet, majd Aierizer Zoltán nyugalmazott lelkipásztor pedig történelmi visszatekintőt tartott Budai Nagy Antal életéről, valamint zászlót avatott a falu egykori szülöttjének tiszteletére és emlékére. A napot jótékonysági bál zárta.
A vasárnap legjelentősebb mozzanata a lovasbemutató volt, amelyet a Kalotaszegi Turul hagyományőrző lovascsoport mutatott be. A több mint 130 érdeklődő ezután számos program közül választhatott, mint például: gulyásfőzés, fociverseny, sakkverseny, tollaslabda-bajnokság, kötélhúzás.
– A kétnapos rendezvényért a szervezők köszönetet mondanak a szervező, a Budai Nagy Antal Egyesület alapító tagjainak és ezek családjainak, akiknek fáradságos munkája nélkül nem valósulhatott volna meg e rendezvény, valamint a főbb támogatóinknak: Bendkopp, Evonik Industries AG, Brenntag – nyilatkozta Jakab István Attila, a Budai Nagy Antal Egyesület elnöke.
A rendezvényről készült fotóriport és videó a Szabadság hírportál (www.szabadsag.ro) Riport, illetve Körkép rovatában található.
Szabadság, 2012-05-03 |
|
Presbiteri konferencia Csittszentivánon |
|
|
|
|
2012. május 04. péntek, 22:40 |
|
Április 21-én Csittszentivánon tartotta a Marosi Református Egyházmegye mezőségi körzete a soron következő, első félévi presbiteri konferenciáját, melyre a házigazda gyülekezet jóvoltából meghívást kaptak a Maros-mezőségi Református Egyházmegye presbitériumai is. Tizenkilenc egyházközségből közel száz presbiter érkezett szombat délelőtt a nemrég teljes mértékben felújított, szépséget, meghittséget, szentséget sugárzó református templomba.
Az összesereglett presbitereket ifj. Balogh Károly házigazda-lelkipásztor köszöntötte, majd kezdetét vette az istentisztelet. Dénes Előd Szabadság úti lelkipásztor gitárral vezette az éneklést. A különleges zenei képességekkel rendelkező lelkipásztor hamar megkedveltette és megtanította a jelenlévőknek a sokak számára még ismeretlen népi dallamokat és az ismerttől kissé eltérő zsoltári szövegeket.
Az igehirdetés szolgálatát Jakab István galambodi lelkipásztor végezte a „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek! Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” Pál apostoli levél alapján.
Páji József, a Református Presbiteri Szövetség kerületi elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd a nyári kerületi továbbképzőre, Algyógyra hívta őket.
Szabó Attila magyarnemegyei (Dési Egyházmegye) lelkipásztor a Szentírás egyik legvitatottabb személyéről, a Jézust eláruló tanítványról, Júdásról szólt. A konferencia közös ebéddel és zsoltárénekléssel zárult.
Köszönjük a házigazdáknak, Balogh Éva és ifj. Balogh Károly lelkipásztoroknak a konferencia megszervezését, a Csittszentiváni Egyházközség presbitériumának és nőszövetségének a kedves vendéglátást.
Jakab István galambodi lelkipásztor
Népújság, 2012-05-01 |
|
|
